Budapest
Magyarország fővárosa és egyben legnagyobb, legnépesebb városa, a Duna partján fekszik. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. Területe mintegy 525 négyzetkilométer, ebben a tekintetben is első az ország települései között.
1873-ban egyesítették Budát, Pestet és Óbudát, ekkor jött létre Budapest. Ebben az időben épültek a város leghíresebb épületei, és ekkor nőtte ki magát világvárossá. Azóta Európa 7. leglátogatottabb városa. Budapesten több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút. Turisztikailag jelentősek még a város Duna-hídjai, valamint gyógyfürdői, mivel Budapest a világ legtöbb gyógyfürdőjével rendelkező fővárosa. Itt található még a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere, Európa legnagyobb zsinagógája (a Dohány utcai), valamint a magyar Országház is, ami a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete, és a Szent Korona otthona.